Interjú Szazsuay-jal

Igaz, hogy hamarosan megkapod az Irodalmi Nobel-díjat?

Kétségtelenül. Amennyiben az építészmérnök Ertl Mária irodalmi ítéletében bízni lehet. Ő ugyanis egy, a világeseményekre nyitott, kutakodó szellem, aki a kézirat-kötetem elkészültekor - 2015-ben - az elsők közt állt olvasói csatarendbe, s nem áll tőle távol, hogy barátilag is leszedje valakiről a keresztvizet, ha valami nem tetszik neki. Így, ez a tőle megítélt fiktív Nobel-díj sokkalta többet jelent nekem, mint az, amit Gorcsev Iván nyert el a makaó nevű szerencsejátékon a híres Rejtő regényben, a Tizennégy karátos autóban. Sőt! Messze meghaladja azt.

AKKUS - Mikor kezdtél el írni?

SZAZSUAY - Szívesen kezdeném így a történetet: "Épp elengedett kézzel ültem a bilin, úgy másfél éves koromban, amikor édesanyám a ceruzát a kezembe adta, s én felróttam első halhatatlan soraimat az etetőszékkel kombinált kisasztalon nyugvó fehér lapra..." de nem így volt.. Azon a papíron, ökölre fogott ceruzácskám hegye nem hagyott más nyomott, mint körbe-csigabigácskákat és hullámos vonalakat. Persze egy jó mérnök apa, mint az Édesapám, mindjárt belelátta az univerzális rendet, az örvényt, a skalárhullámokat, ám írói kvalitásokra legfeljebb elfogult édesanyám gondolhatott volna csak, aki az Eötvösön szerzett pár év irodalom pedagógusi tapasztalatát szokatlan "tollforgatásomból" ítélve valamiféle művész hajlam kezdeti kibontakozásának vélhettete. Ennél behatóbb szülői kényszerítő erővel nem igen foglalkoztak velem, rám bízták a fejlődés irányát, mégis ez lehetett az az imprinting faktor, ami az oktatás ellenére sem tántorított el attól, hogy némiképp egyénileg gondolkodjak.

AKKUS - Komolyra fordítva a szót, eddig három köteted jelent meg, két drámádat bemutatták, számos egyéni kiállítással büszkélkedhetsz, mint festőművész,- grafikus, mégis az ismeretlenség homályában élsz. Mi ennek az oka?

SZAZSUAY - Melyik választ akarod? A keserűt vagy az optimistát? Nos... Kezdjük azzal, hogy nem vagyok kellően populáris. Ez már épp elég ok ahhoz, hogy ma ismeretlen legyek. A másik igen nagy hibám, - legalábbis az egykor jól ismert Axel Springeres sajtóguru, KKI szerint, aki a mostani könyvem hátoldalán a regényemet véleményezte -, hogy még élek, s így még sokáig kiesek a klasszikusok soraiból. Amennyiben igaza van és az az ezotériától sem mentes látomásos világ, amiben filozofikus íróisággal fogalmazom meg a gondolataimat képes valaha is olyan nagy elődök mellett felsorakoztatni engem, akiket betűfaló korom óta tisztelek, a dicsőség még várat magára.

AKKUS - Kiket sorolsz ide?

SZAZSUAY - Ovis koromban Petőfi János vitézét, elsősként Arany Toldiját, később az Apostolt (Petőfi Sándor) fújtam kívülről. Az iskola aztán kellően átnevelte az ízlésemet. Úgyhogy gimis lázadó éveimben megtagadtam a magolást, s a kötelező irodalom mellett - vagy éppen helyett? - Shakespeare összes drámáját forgattam, s kedvenc prózámként, a szabadon választott írásbeli tételben Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmét dolgoztam ki röpke nyolc oldalon át, hadd pukkadjon az érettségi bizottság, ha már a tankönyvben alig volt Zrínyiről néhány méltató szó. Tudod, hogy van ez! Munkált bennem a magyar virtus, no meg a büszke matematika-fizika tagozatos indulat, hogy mi mégiscsak mások vagyok, mint a tömeg..

AKKUS - És nem buktál meg?

SZAZSUAY - Azt azért nem, de az orvosinak búcsút inthettem. Hiába voltak az írásbelijeim jók, a végeredményben épphogy rezgettem a lécet.

AKKUS - Visszatérve a kérdésre, a polcaid az irodalom mellett teli vannak pszichológiai, fizika, régészeti és ezoterikus könyvekkel, de nem nagyon vannak közöttük a már említett klasszikusok. Szakítottál a korábbi műveltségi hagyománnyal?

SZAZSUAY - Nos, ez a panel lakás nem az az álom csoda, amit a napi életem mellett az én imádott könyvtáram reprezentálására fenntarthatok. Ahhoz az Akasha könyvtára kellene, hogy bele legyen foglalva az egész emberiség története! A régieket, "A Klasszikusokat" anyám panelkuckója, vágyott lexikon és Biblia gyűjteményemet nagybátyám Élmunkás téri mini birodalma őrzi. Különben sem tartom magamat különösebben pallérozottnak, ahhoz nekem ez az egy emberöltős időintervallum kevés.

AKKUS - Mennyire volt spontán a FUTUREAL megírása?

SZAZSUAY - Ha előkészületre vagy ilyesmire gondolsz, akkor nem tudlak szorgalmas megelőző kutatással elkápráztatni. Nálam az előkészület maga az Élet. Nem írok, ha nem hallom az írás dallamát, nem érzem a nyers, tiszta, születési vajúdó kikívánkozást, a visszatarthatatlan teremtő lendületet. Két mű születése között csak értetlen tetszhalott vagyok, aki csak magába szívja a világ ingereit, s nem mozdul addig, amíg rá nem kényszeríti a Lét hatalma a cselekedetre. Egykori mentorom, Prokop Péter (festő,- író,- katolikus pap) szavait idézve, - aki korántsem profán gondolatairól nevezetes, s nekem a Látszat-Lét kötetemtől, a mester haláláig, gondolkodó szellemű elő példaképem volt, annak ellenére, hogy a vallásgyakorlatban nemigen voltunk egy úton - a "csinálás ösztöne" vezérelt. Ha ez nem hajt, akkor épp olyan egyszerű, hétköznapi ember vagyok, mint a Futureal főszereplője Anahita, aki pont úgy éli a mindennapjait, mint én. Vagy én élek úgy mint ő?

AKKUS - Te vagy Anahita?

SZAZSUAY - ???

AKKUS - Máshogy teszem fel a kérdést. A regénybeli főhősnek van valamiféle igazságalapja, ha a te életed mindennapjait nézzük?

SZAZSUAY - Hát persze... Végül is senkivel sem élek olyan hosszú és bizalmas viszonyban, mint önmagam! Amióta csak az önmegismerés bugyrában kutakodom, és ezt komolyan is veszem, sokszor taglóz le a Delfoi Orákulumi figyelmeztetés, "Gnóthi szeauton!", amit megjegyzem, bizonyos források valójában Thálésznak tulajdonítanak, emígyen: Ismerd fel a kellő pillanatot! A gond csak az, hogy nem vagyok az a türelemmel kivárós alkat, úgyhogy sokszor munkál bennem a semmire sem jó, tehetetlen robotidő. Tudod, a mos,- főz,- takarít, - számlát fizet, van, statisztikai élet teendői, amibe már mások is belekoptak, akik valódi tűzzelizzón alkottak a világban. Kedvenc géniuszaim: Csontváry Kosztka Tivadar, Ady Endre, József Attila. Parázslelkű jó magyarok mind.

AKKUS - A maiak közül...?

SZAZSUAY - Nem régiben kaptam kézhez Kocsis G. István Nikola Tesla írását. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

AKKUS - Kölcsönbe?

SZAZSUAY - Hhm! Egyelőre még nem volt akcióban és nagyon kíváncsi voltam rá, van e valamiféle átfedés aközt, ahogy Tesla az én látomásomban megjelent és aközt, ahogy a valóságra törekvő szakmai-életrajzi irodalmi alakot megformázták. Nem csalódtam. De azért jó, hogy a könyvemben Tesla megidézésénél csupán a sugallat adta keretek közt maradtam és nem próbáltam a fizika világába jobban elkalandozni.

Valóság vagy látomás?

AKKUS - Térjünk egy pillanatra ki a könyv egyik kulcsfigurájára, az "orosz Medvére", a Vaszilszurszk-i parapszichológia kutatóra. Az ő alakja mennyire igaz?

SZAZSUAY - Abszolút mértékben. Pont annyira, amennyire bármely más látomás. Főként akkor, ha elfogadjuk, hogy ez a világ maga sem valóságos, ahogy azt a regény ikersámánja, Arslycus azt jó alaposan bele is vési Anahita elméjébe.

AKKUS - ...és a "kottafizika" ideája vagy Czaczikhy próféta alakja és a 2089-es Orákulumi jóslat ugyanennyire valódiak?

SZAZSUAY - Az én írói szemszögemből nézve igen. De ki fogja a könyvemet elolvasni, ha most mindenről kikérdezel?

AKKUS - Azért a megjelenésről elárulhatnál valamit! Mikorra várható?

SZAZSUAY - Nyomdai előkészületben van, szálanként, szponzor híján saját zsebből haladgatunk. Ha a kiadásra nem unszoltak volna a kézirat olvasóim, meg sem teszem. De legalább így lesz néhány példány az Országos Széchenyi Könyvtárban. A többit meg eldönti az Idő.

Szazsuáy az Idő szót hangsúlyozva egy pillanatra felfelé bök az ujjával. Még elejt néhány szót némi iróniával Szaturnuszról, Chironról, Uránuszról, s arról, hogy szerinte "azzal az imával, amitől Prométheusz meggyógyult nem Chiron járt jobban, hanem a tudatformáló mitológia irányadó hatalmai. Mert az emberiségnek elhozott tűz már így is úgy is itt volt a Földön. Chiron, a gyógyító kentaur pedig eltűnt a világunkból azzal, hogy a fájdalmak helyett megváltásként meghalhatott. A Mindenható meg is gyógyíthatta volna! Puff neki örökélet."

A könyvet elolvasva, úgy vélem a szerző nagyon is önmagára gondolhatott.

Nehéz mű, mert figyelni kell a szavakra. A szövegben semmit nem lehet átugrani. És azért is, mert olvasás közben önkéntelenül is "gondolkodóvá" lesz az ember. Épp ezért letehetetlenül izgalmas is.   /AKKUS/